A történelmet igazán ismerők szerint egy ország vagy intézményeinek életében sok mindennek folyamatosan meg kell változnia ahhoz, hogy a feladat és az eszme lényege változatlan maradhasson. Így van ez az ORFI életében is, aminek hatvanéves története a szükséges változások és újrakezdések sorozata, mely beteg embertársaink szolgálatát és egy szilárd értékrend hirdetését tartósan lehetővé tette.
Itt a budai hegyek és a Duna találkozásánál a föld számos gyógyító hőforrást rejt magában, így nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a több ezer éve lakott terület hazánk fürdőkultúrájának a bölcsője. Az Intézet funkcionális szellemi elődjének az 1938 és ’48 között a Kórtani Intézetben Belák Sándor professzor által vezetett Rheuma és Fürdőkutató Intézet tekinthető, mely már egyidőben végzett mozgásszervi betegellátást, kutatást és oktatást és a Szent Lukács Gyógyfürdőben működő klinikai osztályát a Magyar Orvosok Rheuma Egyesületének főtitkára bilkei Pap Lajos főorvos vezette. Az ORFI-t, akkor még Országos Rheuma és Fürdőügyi Intézet néven, 1951-ben alapították, a Lukács és Császár gyógyfürdőt magában foglaló Állami Rheuma Kórház és a szintén államosított Irgalmasrendi Kórház összevonásával. Működési szabályzata értelmében az Intézet reumatológiai és általános gyógyító-megelőző, tudományos kutató, valamint szervezési és módszertani osztályokból állt. Az, hogy a reumás-mozgásszervi betegségek kezelése más szakterületeket megelőzve került országos intézeti rangra, ezen betegségcsoport kiemelt népegészségügyi jelentőségének korai felismerését jelentette. Az intézmény első igazgatója Dubovitz Dénes lett, és az első évek feladata az örökölt szerény technikai feltételek ellenére egységes, jól működő kórház létrehozása, illetve a reumatológia és a medicina többi részének integrálása volt. A második Heine-Medin járvány idején a nagyszámú beteg rehabilitációja céljából az Intézet területe tovább gyarapodott, ekkor kerültek az ORFI-hoz a ma az aktív osztályoknak és a központi szakambulanciának helyet adó épületek.
Az 1957 és ’82 közötti negyed századot az ORFI aranykorának nevezhetjük, mivel ekkor vált a hazai reumatológia nemzetközileg is elismert országos csúcsintézményévé. A mozgásszervi betegellátás, kutatás és oktatás szerves egységének megvalósítását kiválóan segítették a határterületeket is képviselő általános osztályok. A fejlődés elindítója és motorja Farkas Károly professzor volt, aki nemcsak patológusnak, hanem főigazgatónak is kiemelkedőnek bizonyult. Munkásságával megteremtette a hazai reuma-patológia alapjait, és az általa bevezetett klinikopatológiai konferenciák széleskörű érdeklődést és elismerést váltottak ki országszerte. Remek érzékkel válogatta meg munkatársait vagy tartotta meg a korábbiakat, ami nagy tudású szakemberek domináns tevékenységét eredményezte Intézetünkben. A patológiát Fodor István és Tanka Dezső, a reumatológiát például Schulhof Ödön, Gáspárdy Géza, Riesz Ede vagy Richter András fémjelezte, de az általános osztályok élén is olyan orvosok álltak, mint a belgyógyász Szántó László, a sebész Verebély Tibor, vagy Lovász László, az allergológus Hajós Károly, a nőgyógyász Ruszinkó Barnabás, a szemész Lugossy Gyula vagy a röntgenes Fülöp József. Farkas professzor kezdeményezésére 1971-ben az ORFI bázisán létrejött az OTKI Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéke, melynek vezetésére a laboratóriumi diagnosztikához magas szinten értő Bozsóky Sándor kapott kinevezést. A hetvenes években ezen a Tanszéken alakult ki a hazai reumatológia gyakorlatának modern klinikai eszköztára, itt indult el a gyermekreumatológia művelése, a reumatológia széles körű országos oktatása és a szakorvosképzés is. Bozsóky professzor 1976-tól ’82-ig az ORFI főigazgatójaként is elismerésre méltó munkát végzett. Vezetése alatt az Intézet immunológiai és immungenetikai tevékenysége az ország legjobbjává nőtte ki magát, és Merétey Katalin majd Falus András vezetésével fontos nemzetközi publikációk sora került ki ebből a műhelyből. Bozsóky Sándor Balogh Zoltánnal együtt kialakította a reumatológiai osztályok hazai hálózatát, azok ORFI által történő patronálását és az osztályoknak a szakrendelőkkel való területi és beutalási együttműködését. Erre az időszakra esik Riskó Tibornak az Intézetbe történt meghívása, akit 1982-ben az OTKI Ortopédiai Tanszékének vezető professzorává neveztek ki. Ezzel, és a Gyógytornászképző Főiskola 1980-as itteni elindításával már három tanszék működött az ORFI-ban, melyek a gyógymasszőr és fizioterápiás asszisztens képzéssel együtt komoly presztízst kölcsönöztek az Intézetnek. Farkas és Bozsóky professzorok méltó társa volt az akkori gazdasági igazgató, Vincze László doktor, akinek vezetésével nagy rekonstrukciós programok indultak, új épületek születtek és az ORFI ágyszáma a kezdeti 850-ről ezer fölé nőtt.
A nyolcvanas évek elejére a kormányzati anyagi források elapadásával az Intézet addig töretlen fejlődése megtorpant, mégis sikerült bizonyos területeken előre lépnünk. Korondi István főigazgatása alatt a szervezési feladatok és a klinikai epidemiológiai kutatások kerültek előtérbe, míg Bálint Géza vezetése idején az ORFI nemzetközi kapcsolatai erősödtek. Ebben az időszakban lett vezető munkatársunk a belgyógyász Romics László – a Semmelweis Egyetem későbbi rektora, és az Akadémia Orvosi Osztályának vezetője – a sebész Kisida Elek majd a belgyógyász Nemesánszky Elemér és az urológus Romics Imre, akit utóbb szintén a Semmelweis Egyetem tanszékvezető professzorává választottak. A magyar reumatológia 1991-ben érte el addigi legnagyobb nemzetközi sikerét, amikor Budapesten EULAR kongresszust rendezhettünk, melyet követően Gömör Béla professzor az Európai Társaság elnöki tisztét is betölthette. A kilencvenes évek közepére esik az Intézet munkatársainak vezetésével a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (1993-1999 között elnök: Dr. Poór Gyula) által elindított Nemzeti Osteoporosis Program, melynek folyományaképpen a létrehozott centrumhálózatban széleskörű országos diagnosztikus és terápiás tevékenység bontakozott ki.
Bálint Géza és helyettese Hodinka László idején, 2000. nyarán érte az ORFI-t történetének addigi legkomolyabb megpróbáltatása, a Budai Irgalmasrendi Kórház kiválása, melyet a vezetés nem tudott megakadályozni. Ezt követően kapott megbízást a jelenlegi főigazgató, akinek nem csekély feladatát képezte, az elvesztett, nélkülözhetetlen diagnosztikus és klinikai egységek ellenére, az Intézet működésének biztosítása, strukturális újrateremtése, és országos reumatológiai funkcióinak újbóli elindítása. A pénzügyi háttér megteremtését követően átfogó beruházások kezdődtek, melyek eredményeképpen 2003-ra már a legmodernebb gépekkel felszerelt új központi laborunk volt – melyhez molekuláris biológiai diagnosztikus- és kutatólabor csatlakozott – ugyancsak új épületben került kialakításra intézeti gyógyszertárunk, elkészült a vadonatúj Intenzív Terápiás Osztály és épületeink egy részét kívül-belül felújítottuk. A vitális funkciók visszapótlását követően a jelenlegi főigazgató egyetemi tanári kinevezésével és intézeti Reumatológiai Tanszéki Csoport létrehozásával 2003-ban a Semmelweis Egyetemen graduális oktatómunkánk is újraindult, mely mára nemcsak magyar, hanem angol nyelvű medikusképzésben, nagyszámú TDK munkában, szakdolgozatban és rektori pályamunkában is testet ölt. PhD programunkból és témavezetésünkből számos egyetemi doktori értekezés született, és a közeljövőben az első disszertációkkal beérik a Marosvásárhelyi Orvosegyetem ORFI-ba kihelyezett Musculoskeletális Tanszékén megkezdett közös kutatómunka is. A Magyar Tudományos Akadémiával való munkakapcsolatunkat az idei évig működő társult MTA kutatócsoportunk, illetve számos MTA bizottságban történő aktív részvételünk jelentette az elmúlt években. Posztgraduális képzési aktivitásunkat elsősorban a Héliában 2001 óta évente rendezett sikeres reumatológiai, immunológiai és oszteológiai tanfolyamunk, és az Országos Osteoporosis Központ rendszeres siófoki konferenciája minősíti. Ezek a reumatológiai hálózatban dolgozó valamennyi kolléga továbbképzését szolgálják, azonban közülük kiemelten fontosak számunkra az ORFI által létrehozott arthritis centrumhálózatban dolgozók, hiszen a biológiai terápia hazai elterjesztésével a gyulladásos mozgásszervi kórképek súlya számottevően megnőtt. Ezt demonstrálta az általunk, a Magyar Reumatológusok Egyesülete (MRE), a NEFMI, az EULAR és a Fit for Work közreműködésével 2011. áprilisában Budapesten rendezett nemzetközi konferencia, mely a magyar Európai Uniós elnökséghez csatlakozva a mozgásszervi betegségek rokkantságra gyakorolt hatását tárgyalta, vezető európai politikusok és szakemberek aktív közreműködésével. Ez a konferencia méltó módon illeszkedett az ORFI orvosai, mint MRE elnökök által szervezett kiemelkedő nemzetközi események sorába.
Természetesen munkánk során az elmúlt tíz évben elért vívmányainkat kritikus helyzetekben meg is kellett védeni. Ilyen volt a számos tradicionális intézmény megszűnésével járó 2006/2007-es egészségügyi átalakítás, melynek során intézeti önállóságunkat, ágyszámunkat, finanszírozásunkat és szakmai profiljainkat egyaránt meg tudtuk tartani. Eredményes gazdálkodásunk és folyamatosan teljes pénzügyi likviditásunk következtében 2010-ben újabb beruházási hullámot indíthattunk el. Ez az ORFI Közösségi Központ kialakítását – benne a rendszeres, heti betegfórumoknak is helyet adó Konferenciaterem, a Kápolna és a művészeti kiállításokat befogadó Klub-galéria létrehozását - az integrált informatikai hálózat kiépítését, az ISO-MEES minőségbiztosítási rendszer bevezetését, valamint a legmodernebb MRI készülék saját forrásból történő beszerzésének elindítását jelentette. Ma az újjászervezett ORFI, a több, mint négyszáz ágyon működő nyolc osztályával, a felnőtt- és gyermekkori gyulladásos, autoimmun és metabolikus mozgásszervi betegségek centrumszintű ellátásával, valamint a reumatológiai rehabilitáció úttörő szerepének felvállalásával újra betölti az alapításkor kijelölt országos vezető szerepét. Az összes szakmai irányító funkció birtokában az Intézetnek nemcsak lehetősége, hanem felelőssége is egyedülálló a XXI. századi molekuláris szemléletű reumatológia hazai kialakításában.
Az ORFI és az OORI fúziójával 2021-ben létrejött az Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT), melyhez társintézményként a Parádfürdői Állami Kórház csatlakozott. Az OMINT két campusa, eredeti profilját megtartva, két telephelyen működik. 2022-től az intézmény irányító szerve a Belügyminisztérium lett. 2023-ban az OMINT/ORFI elnyert EFOP pályázat révén jelentős beruházást hajtott végre a laboratóriumi és a képalkotó (fMRI, DECT, hordozható ultrahang készülékek) diagnosztika, valamint a funkcionális mozgásanalízis területén.
A több mint hetven év rövid történeti áttekintése után szólnunk kell az Intézet töretlen szellemiségéről, mely mindig segített megfelelni az aktuális kihívásoknak. Ez az örök emberi és magyar értékek folyamatos érvényre juttatását jelentette, ami még a legnehezebb időkben sem engedte a politikai hatalom korlátlan dominanciáját. Ennek a közösségnek a kötőszövete mindig a jóakarat és a szolidáris szeretet volt, nem pedig az önzés, a közömbösség vagy a gyűlölet. Az itt dolgozó kollégák személyes hitüktől függetlenül vallották Assisi Szent Ferenc gondolatát, hogy „Ne csak magunk hasznára, hanem mások javára éljünk”. Talán érezték, hogy a munka az elveszett paradicsom helyreállítására irányuló kísérlet, mellyel Isten munkatársai lehetünk a világ működtetésében. Így lett az ellátott milliónyi beteg és a társadalom szemében az ORFI a „jónevű budai polgári kórház” és ez a goodwill ma is a legnagyobb kincsünk.
Ahogy egyik kiváló Nobel-díjasunk mondta: „A jövőt nem lehet előre látni, de meg lehet alkotni”.
Prof. Dr. Poór Gyula