Az Országos Mozgásszervi Intézet és jogelődjeinek változó megnevezései: Állami Reuma-kórház, Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet, Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet, Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet és végig azonos helytörténete magyarázza meg, hogy milyen hagyományok talaján jött létre éppen ezen a helyszínen ez a komplex speciális intézmény.
A görög természetfilozófia alapján kifejlődött ókori orvostudomány az emberi természetet az őselemek, föld, tűz, levegő és a víz megtestesülésének tartotta (Empedoklész). Az első megnevezett orvos, Aszklépiosz a homéroszi időkben természetes személy volt, aki természeti elveken alapuló iskolát alapított Kósz szigetén. Mítosza az istenek körébe emelte. Utódai és tanítványaik komplex gyógyító centrumokat, (aszklépion) hoztak létre. Ezek egyszerre életmód-iskolák, a természetes gyógymódok, alvás, testedzés, mozgás és masszázs kezelések, egyúttal mentális rekreáció: zene, gyógyító alvás otthonai voltak. Hippokratesz a betegségeket már a testnedvek áramlásának (rein, reuma: folyam, áramlás, mozgás) zavaraira vezette vissza. A római korban a birodalomban szétvándorló görög orvosok gyógyítottak, szintén a természetes gyógymódokkal. Galenosz a vérmérsékleti típusokat a testnedvek arányának megbomlására vezette vissza. A szangvinikus, melankólikus, flegmatikus és kolerikus alkatok jellegzetes viselkedését a vér, az epe, vagy a váladékok túlsúlyával magyarázta. A római Celsus a gyulladás tüneteinek leírója már a római fürdőkultúra létesítményeit vehette igénybe. A termák aqua calda balnea fürdők egyúttal a melegvizes hidroterápia helyszínei voltak és a balneológia tudományos kezdeteinek adtak keretet. Mindezek feltételei a római kori Óbudán, a katona- és polgárváros Aquincumban összpontosultak a Rózsadomb lábánál felszínre törő meleg ásványvizek révén (Thermae maiores). Ezt a mai Flórián téri fürdő-maradványok bizonyítják. A középkorban az idemenekült rhodoszi kereszteslovagok kórházat és fürdőt tartottak fenn a mai Lukács fürdő helyén. A mai épületeket az 1800-as évek végén emelték a kincstáról megvásárolt telkeken.
Az óbudai fürdőkultúra második nagy hulláma a török hódoltság korában érkezett, a rituális török fürdőzés megjelenésével. Török fürdők sora létesült a budai hegyek és a Duna között. Szokoli Musztafa budai beglerbég Baruthane fürdője helyén van ma a Lukács-Császár-Hild fürdőkomplexum. Ennek része volt a ma is működő Veli bej ilidzsa (fürdő,1576), amely 1980 óta ismét reumatológiai kórházi célt szolgál (az egyik legjelentősebb magyar építész, Virág Csaba tervei szerint, a 2006. évi rekonstrukciójában).
A fürdőélet nem szűnt meg az újjáéledő Óbudán. A betelepülő „dunai svábok” (braunhaxlerek) a római castrum romjaira épült lőpormalom (Kaisermühle, Császármalom) helyén kialakult Malomtó vízében fürdőztek, amely körül malmok, fürdőházak és szálláshelyek épültek. Az 1840-as években az egyik új kórházépület helyére Marczibányi István alispán, királyi tanácsos, budai birtokos építtette a mai Császár fürdő Hild József szárnyát, melynek haszonélvezet alapítványi rendelkezése szerint az Irgalmasrendre szállt, amely a birtok más telkein kórházat tartott fenn. A mellette felépült Lukács fürdővel együtt a XX. századra nem csupán a Monarchia eleven társasági fürdőéletének egyik elismert otthonává, hanem a tudományos szintű reumatológia és balneológia Európai szintű klinikai centrumává vált.
A Lukács és Császár fürdők és szállók épületeiben az elmúlt évszázad 20-as éveitől a fürdőkezelések mellett a gyógyvizek kémiai hatásának kutatása is folyt. A hazai tudományos balneológia és reumatológia megalapítója dr. Belák Sándor (1886-1947) a debreceni majd budapesti egyetemek kórélettan és gyógyszerhatástan professzora volt. Az 1937-ben alapított Reuma- és Fürdőügyi Kutató Intézet vezetőjeként a kor tudományos színvonalának megfelelően az ízületi gyulladásos betegségeket az akkori megnevezés szerinti „allergia-tan”-nal, a kötőszövetben zajló nem-fertőző gyulladással magyarázta (ez magában foglalta a mai autoimmun betegségeket). A második világháborúban a fürdők és az Irgalmasrendi Kórház egyaránt súlyos károsodásokat szenvedett, azonban a gyógyító munka a nélkülözések között is folytatódott. A koalíciós idők államosításai elérték a gyógyfürdőket is. A Lukács és Császár fürdők bázisán jött létra az Országos Gyógyfürdő Igazgatóság és annak tudományos szervezete az Országos Balneológiai Kutató Intézet, dr. Schulhof Ödön (1896-1978), hévízi és budapesti gyakorló reumatológus vezetésével. Együtt alkották az 1949-ben létrehozott Állami Reuma-Kórházat, 200 ággyal. Az egészségügyi kormányzat országos intézet-hálózati koncepciója jegyében (az amerikai National Institute of Health, NIH modelljére) az államosított Irgalmasrendi Kórház bevonásával alakította ki az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetet (1951). Az általános és speciális kutató-kórház feladata „a reuma-mozgásszervi betegségek elleni küzdelem, a balneológiai-klimatológiai és fizioterápiás eljárások területén szervezési, módszertani, pedagógiai és tudományos-kutató alapintézmény”. A nagyívű feladat kijelölés mellett az ORFI az országos gyógyfürdő hatóság szerepét is betöltötte.
A központosítással és a későbbi a Frankel Leó u. 38-40 (volt Esplanade szálló), az 54. szám alatti volt rendház és fertőző kórház és a 62. szám alatti volt honvédkórház, mint Heine-Medin osztály becsatolásával az ágyszám 488-ra emelkedett, de a gyógyvizes kezeléseket kezdetben csak a Lukács fürdőben lehetett biztosítani. Az ORFI első főigazgatója dr. Dubovitz Dénes (1913-1973, piarista diák, társadalomfilozófus, orvos, egészségügyi szervező) volt. Vezetése alatt az Intézet türelmes humánpolitikát folytatott, az államosított egységek dolgozóit fenntartások nélkül tovább foglalkoztatták, másoknak egzisztenciális lehetőséget nyújtottak.
Az Egészségügyi Minisztérium az ORFI orvosvezetőinek ajánlását akceptálva, 1957-ben dr. Farkas Károly címzetes egyetemi tanárt nevezte ki az ORFI második főigazgatójának (1905-1979, patológus, orvostörténész). Patológusként ő is az immunológiai gyulladást tekintette a kötőszöveti és reumatológiai rendszerbetegségek elsődleges mechanizmusának. Mint elkötelezett vezető, kiterjedt rekonstrukciókat, bővítéseket vonzott be, megszervezte a specializált mozgásszervi rehabilitációs osztályokat. Kezdeményezője és részese volt a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum kialakításának és az ORFI szervezetében való működtetésének, a szakmai folyóirat megindításának és az Orvostovábbképző Intézet Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszék ORFI bázison történő megalakításának. Prof. Dr. Bozsóky Sándor (1927-2007) immunfehérje-kutató, majd klinikus reumatológus és immunológus 1971-ben nyert tanszékvezetői, majd 1976-ban ORFI főigazgatói kinevezést. Nevéhez fűződik a reumatológiai szakképzés és továbbképzés megújítása, a közvetlen beutalásos betegfelvételi rendszer bevezetése, Prof. Dr. Riskó Tibor meghívása az ORFI Ortopédiai Osztályának vezetésére és az annak bázisán működő OTKI Ortopédiai Tanszék integrálása. Az immunológiai laboratórium vezetésére dr. Merétey Katalint hívta meg (immunológus kutató, az MTA doktora, 1935-2010), aki a hazai immunológiai diagnosztika egyik vezető központjává fejlesztett azt. Falus András munkatársával (immunbiológus, később budapesti orvosegyetemi professzor, az MTA rendes tagja) nemzetközileg elismert tudományos munkásságot mondhattak magukénak.
Bozsóky professzor főigazgatói periódusa alatt épült fel az Árpád fejedelem úti 300 ágyas korszerű kórházépület és megvalósult a Császár Hild épületszárny, a fizioterápiás osztály és a török fürdő első rekonstrukciója. Nyugalomba vonulása után (1982) a tanszék vezetésére Prof. dr. Gömör Béla nyert kinevezést (1984). A szakképzés megújítása, a reumatológia és fizioterápia szakképesítés szétválasztása, az aktív és rehabilitációs ellátás szétválasztási modellje fűződik a nevéhez. ORFI főigazgatóként Dr. Korondi István (1939-2019) kormányzati tisztviselő, egészségügyi szervező nyert kinevezést (1983). Humánus vezetőként az ORFI reputációjának megőrzését tekintette fő feladatának és tudásával hozzájárult a reumatológiai továbbképzéshez. A rendszerváltás atmoszférájában önként visszavonult (1991), azonban baráti kapcsolata az ORFI-val nem szakadt meg. A főigazgatói poszton dr. Bálint Géza követte (1991, klinikai reumatológus, a MTA doktora). Vezetési periódusának első próbatétele az új, betegkövető finanszírozási rendszerhez való szervezeti alkalmazkodás volt (1993-94), amelyhez az aktív reumatológiai és a krónikus rehabilitációs egységek kialakításával sikerült alkalmazkodni (1996). Emellett központi ambulancia és korszerű MRI kialakításával járult hozzá a betegellátás színvonalának emeléséhez.
A legfőbb kihívásnak azonban a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvénynek (1991. évi XXII. tv) az ORFI-ra vonatkozó végrehajtása bizonyult. Fő törekvése az Intézet funkcionális egységének megőrzése volt, ezt azonban a törvény által előírt egyeztetések kudarca nem tette lehetővé. Ezt követően többlépcsős kormányzati döntések határozták meg az állami (ORFI) és az egyházi igénylő (Irgalmasrend) által felállítandó önálló kórházakhoz vezető menetrendet (1998-2000). A felügyelő főhatóság és az Állami Vagyonügynökség jóváhagyásával az ORFI vezetése, a szakmai testületek és szakértők által javasolt szervezetben folyamatosan tovább működve 2000. július 1.-én létrejött az új ORFI, Prof. dr. Poór Gyula főigazgató (belgyógyász, reumatológus, egészségügyi menedzser, a MTA levelező tagja) vezetésével. Igazgatóságának első évei alatt pótolta vissza az Intézet elveszett nélkülözhetetlen egységeit (labortórium, intenzív osztály), továbbá újraindította az országos intézeti módszertani és minőségügyi funkciókat, integrálva a legkorszerűbb biológiai terápiákat, valamint a budapesti orvosegyetemi oktatást. PhD iskolát és évenkénti továbbképző tanfolyamot teremtett, az Intézetet hazai és nemzetközi együttműködési programok (MTA, Marosvásárhelyi Orvosegyetem, EULAR munkaképességi – Fit for Work - program) részesévé tette az Intézetet. Annak ellenére, hogy 2007-ben finanszírozási indokú ágyszám csökkentést kellett végrehajtani, stabilizálta az Intézet gazdasági helyzetét. A legutóbbi években nagyszabású fejlesztéseket harcolt ki és menedzselt (egymilliárd forint értékű energetikai, informatikai és épületfelújítási program). Legutóbb pedig az Intézet az Európai Unió támogatásával az Emberi Erőforrás Fejlesztés Operatív Program (EFOP) révén 1,3 milliárd forint értékű laboratóriumi, képalkotó és funkcionális mozgásanalizáló diagnosztika fejlesztést hajthatott végre. Ennek keretében csúcstechnológiás berendezések érkeztek az intézménybe, a magyar szakemberek pedig a partnerintézményekben sajátíthatták el az új diagnosztikai módszerek alkalmazását. A programnak az is feladata, hogy az intézmény szakemberei átadják a tudásukat az országszerte minden érdeklődő kollégának.
Az országos intézetek újra-pozicionálása kapcsán a közelmúltban (2021) a nagy mértékben közös profilú ORFI és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) összevonására kerül sor Országos Mozgásszervi Intézet néven, a két telephely mellett a Parádfürdői Állami Kórház társintézményként való bevonásával. Az OMINT Alapító okirata szerinti feladata a felnőtt- és gyermekreumatológiai, illetve a kapcsolódó klinikai immunológiai és intenzív terápiás feladatok, valamint a mozgásszervi és neuro-muszkulo-szkeletális rehabilitáció (alap és speciális tevékenységek), és pszichiátriai rehabilitáció, valamint az azt támogató aktív fekvőbeteg ellátás.
2024. márciusában az OORI a Semmelweis Egyetemet fenntartó közalapítvány működtetésébe került SE Rehabilitációs Klinika néven. A maradó OMINT vezetésére átmeneti időszakra Prof. Dr. Kiss Emese egyetemi tanár, a MTA doktora, ezt követően 2024. júliusától Prof. dr. Nagy György tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora kapott főigazgatói megbízást. Erre az időszakra tehető a korábban kiszervezett CT/MRI labor kapacitásainak maximális kihasználása új radiológus kollégák alkalmazásával, a tudományos élet fellendítése, a graduális és posztgraduális oktatási tevékenység megsokszorozása, a szakdolgozók belső szakmai továbbképzésének megszervezése, a járó- és fekvőbeteg ellátás kapacitásainak optimális kihasználása, a humán erőforrás helyzet javítása, kommunikációs tréningek bevezetése, amelyek az intézet missziójával és stratégiai céljaival összhangban vannak.